Főoldal » 2016 » Augusztus » 21 » Államalapítás
9:15 PM
Államalapítás

Az ünneppel kapcsolatban sok szépet írhatnék a rendezvényekről, a tűzijátékról, vagy az idei év ország tortájáról, az Őrség zöld aranyáról amit még nem kóstoltam, de biztosan ki fogok próbálni! De inkább arról írok, hogy ezzel kapcsolatban mit tartok fontosnak. Mik azok a tulajdonságok, amik miatt valaki jó állampolgár, vagy akár jó államférfi lehet, és így hozzájárulhat egy állam naggyá tételéhez.

Először is, a szavahihetőség. Ez egy igaz magyar ember sajátja kell legyen! A régi világban az adott szónak súlya volt, a kézfogást szerződésnek lehetett tekinteni, és az átverést még csak hírből sem ismerték a becsületes emberek. Ha valaki csak egyszer, egyetlen egyszer megszegte az adott szavát, azt onnantól kezdve megbízhatatlannak nyilvánították. Hamar elterjedt a faluban, hogy kinek ne adjanak a szavára egy lyukas garast se! Ma sajnos nagyon sok a falu bolondja, aki egyszer ezt, máskor meg mást mond, de vannak még egyenes, becsületes emberek akiknek lehet adni a szavára!

Második a segítőkészség. "Dögöljön meg a szomszéd tehene is" szól a példázat rögtön, ha azt kérdezed milyen egy magyar. Hazugság! Ezt akarták belénk sulykolni az elnyomóink, először a török, majd a német, később az orosz! Pedig ez a nép több háborút és épp az előbb felsorolt elnyomók vérszívó tevékenységét vészelte már át a lakosság összefogásnak köszönhetően! Az emberek a nehéz időkben ahol és amiben csak tudták, segítették egymást! Mostanában az emberek hajlamosak csak a saját gondjaikra fókuszálni, "mindenki törődjön a maga bajával", de azért sok jó példát lehet manapság is látni arra, hogy összefogással mi mindent el lehet érni.

Harmadik a feddhetetlenség. Ez szorosan összefügg az első tulajdonsággal, hiszen ha valaki feddhetetlen, akkor a szavára is jó eséllyel lehet adni. Ha valaki úgy él, hogy csak jót cselekszik, azt később sem tudják kompromittálni, korrumpálni élete sötét titkainak leleplezésével.

Ez a három tulajdonság ami az államalapítás kapcsán felmerült bennem. Szent István királyunk ünnepén, államunk nagyságát ünnepelve elgondolkozhatunk, hogy azok az államférfiak, hazafiak akik naggyá tették hazánkat, biztosan rendelkeztek ezekkel a jellemvonásokkal.

Megtekintések száma: 603 | Hozzáadta:: buster | Címkék (kulcsszavak): Szent István, István király, augusztus 20., I. István | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Ha szeretnél hozzászólni a témához, kérlek regisztrálj. Nem kerül semmibe, és csak pár perc az egész!
[ Regisztráció | Belépés ]