Ma azon tűnődtem kicsit, mi is a forradalom. Valami új, valami amire már nagyon várunk de magától nem akar eljönni... és akkor megszületik az a felismerés, hogy tenni kell valamit! Magától nem fog a sült galamb, tudjátok. Szóval rádöbbennek - igen többen is, mert itt ezen van a hangsúly hogy már többen jutnak odáig - hogy tele a hócipő és már máshogy nem megy, csak úgy ha csinálunk valamit! Ha elsöpörjük a régit, és helyére állítjuk az újat! Igen ám, de ehhez az is kell aki meg tudja fogalmazni az eszméket, hogy pontosan mi is az ami nem jó, de főleg azt hogy mi is az, ami viszont jó lenne helyette. Persze az sem árt, ha vannak olyanok is a "csapatban", akik mögé kérdezés nélkül felsorakoznak a népek, akik feddhetetlenek, makulátlanok, személyük megkérdőjelezhetetlen a nyilvánosság szemében. Akik igazi hazafiként, hősként képviselhetik a nép akaratát. Egy ilyen esemény kifejlődése, illetve kipattanása többnyire spontán, annak ellenére hogy a nagy tenni akarásból előbb-utóbb valamiféle szerveződés mindenképpen összekovácsolódik és egyszerű köznapi emberek közös cselekedeteiből végül olyan történelmi tettek következnek, amik képesek egész rendszereknek véget vetni utat engedve egy új korszaknak.

Holnap március 15. Ott, akkor, azok az emberek kiálltak az igazukért és harcoltak is érte a végsőkig. Úgy haltak meg a hazáért, hogy az utolsó pillanatban sem adták fel eszméiket és a szabadságukat. Azt hiszem nem fogjuk fel az áldozatuk súlyát és nem tiszteljük kellőképpen az emléküket.