Főoldal » 2015 » November » 22 » Párisban járt az ősz
2:02 PM
Párisban járt az ősz

Soha nem értettem, hogy ha valaki haragszik valakire akkor miért nem azt találja meg, és miért kell ártatlan embereknek azért bűnhődni, amihez semmi közük? Kicsit olyan ez, mint amikor valaki haragszik a szomszédjára, ezért bosszúból felpofozza a szomszéd gyerekét... Félelemből talán, vagy a megfelelő eszközök és lehetőségek hiányában, de valahogy általában nem az elkövetőkön „torlódnak meg” a vélt vagy valós gaztettek, hanem védtelen civilek esnek a bosszúéhes csoportok áldozatául. Azért ha nem lenne ilyen a világunk amilyen, akkor sok dolog másképpen alakulna. Itt van mindjárt pár kérdés, amin el lehet gondolkodni az arab terroristákkal kapcsolatban:

– Ki zsákmányolta ki az ott élő népeket?
– Ki támogatta a térségben kialakult diktatúrákat, cserébe jó sok nyersanyagért?
– Ki buktatta meg ezeket a diktatúrákat, porig bombázva sok várost és falut, hogy káoszt és törzsi viszályokat szítson a „demokrácia” nevében?
– Ki támogatott felkelőket, hogy az addigi rendszer támogatóit likvidálják?
– Ki adott ezeknek a csoportoknak fegyvert a kezébe?
– Ki vásárolja fel tőlük az általuk megszállt olajmezőkről kitermelt olajat?
– Ki nézte végig rezzenéstelen arccal, hogy az általa káoszba taszított országokból a menekülők közül ezrek halnak éhen táborokban?
– Ki hagyta, hogy szélsőséges csoportok pénzért, százezrével csempésszék át a menekülteket a határaikon, életveszélyes körülmények között?
– Ki engedte meg, hogy mindenféle kontroll nélkül beáramolhassanak Európába olyan országokból, amelyekkel szemben Európa gyakorlatilag hadban áll?
– Kinek áll érdekében, hogy egész Európa folyamatos rettegésben éljen terroristák, felmelegedés, vagy épp ebola és más járványok miatt?
– Kinek van haszna ebből az egész történetből?

Mielőtt bárki rosszra gondolna, nem a "zs"-betűs szóra gondolok, és azt is elárulom, hogy a feladványnak több megfejtése is van. Valamint félreértés ne essék, egyáltalán nem azt akarom sugallni, hogy a terrorizmus megoldás! Sőt! Az erőszak erőszakot szül, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. El is indult már a válaszcsapás, aminek következtében még több ártatlan (is) meghal majd, aminek következtében újabb szélsőséges gondolkodásba taszított réteg – az újabb terrorista utánpótlás – fog kitermelődni, akik majd ismét bosszút esküsznek és elindulnak a maguk kis szent háborújukba. Ez a folyamat így soha nem fog véget érni, és úgy látszik hogy ez szintén valakinek az érdeke. Ez akkor fog véget érni, ha a világ vezetői megtanulnak végre FELELŐSEN gondolkodni, és nem eljátszani az álszent Teréz anyát, miközben a háttérben élénken támogatják a mai napig a rabszolgatartást, az elnyomást, cserébe egy kis olcsó árúért, munkaerőért, olajért, vagy bármi másért aminek sok-sok dollárban kimutatható értéke van. Ideje lenne ha a vezetők az EMBERI ÉLET ÉRTÉKÉT fontosabbra tartanák, mint a saját erszényük súlyát és nem úgy játszanának ártatlan életekkel, mintha csak sakkbábuk lennének.

Hogy álmodozok?
Lehet...

De ettől még ez lenne az egyetlen megoldás. A világ szétesik körülöttünk. Hogy mitől? A kapzsiság, a nemtörődömség, a felelőtlenség miatt. Éppen itt lenne az ideje váltani. Itt lenne az ideje, hogy egy új korszak köszöntsön ránk, de ez magától nem fog menni! Meg kell szüntetni a jelenlegi rendszert, ami a demokrácia köntösében a „fogyasztói társadalom” kizsákmányoló alapjaira, egymás kihasználására, kisemmizésére, a szellemi értékek helyett csak és kizárólag az anyagi haszon lesésére épül. Hogy hogyan lehetne ennek véget vetni? Van erre egy elmélet, ami szerint minden baj forrása a pénz. Annak birtoklása táplálja az emberek kapzsiságát. Ha nem lenne pénz, nem lenne mit harácsolni. Megszűnne a kapzsiság. De erről bővebben majd egy másik bejegyzésben írok, most viszont visszakanyarodnék ennek az írásomnak a lényegéhez. Nagyon sajnálom azokat az embertársaimat, akik erőszakos halált haltak azért, mert valaki úgy gondolta, hogy az elveinek, a hitének fegyverrel ad hangot és az értelmes párbeszéd, a békés megoldások helyett az erőszakot, mások megfélemlítését válassza. Sajnos ezt az eszközt választják a nagyhatalmak, így válaszul mi másra is számíthatnának, mint erőszakra.

Ha egy tündérbe botlanék és azt mondaná, hogy egyetlen kívánságom lehet, akkor azt kívánnám, hogy az emberekre legyen érvényes Asimov robotikájának első törvénye: „A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.”. Az egyik legnagyobb író, korának látnoka akkor amikor sokan még azt sem értették mit is jelent a robot-szó, olyan törvényeket, olyan gondolatokat fogalmazott meg, amelyek a mai napig elgondolkoztatják az embert. Ez a törvény például alap kellene, hogy legyen minden embernél embertársaival szemben! Mert ha majd oda jutunk, hogy valóban önálló, gondolkodó robotokat gyártunk, hogyan is várhatná el a teremtő a teremtményétől azt, amit maga sem képes betartani? Hogy vehetné a bátorságot mindenféle erkölcsi jogalap nélkül erre? Először nekünk kell arra a szintre jutni.

A lényeg: egy békés, agresszió és kizsákmányolás nélküli világban nem lenne szükség sem megfélemlítésből, sem semmilyen indokból embereket gyilkolászni. Párizsba beszökhetne a bús ősz helyett a tavasz, a változás tavasza! Egy új forradalom, a média mágiáival megtévesztő, kapzsin kizsákmányoló, és sunyin megbúvó hatalmaskodók félreállítására, és a nép valódi hatalmának visszaszerzésére.

„Liberté, Égalité, Fraternité”

Eme mottóból külön felhívnám a figyelmet a „fraternité”, vagyis testvériség szóra, melynek értelmezését a francia köztársaság az alábbi módon rögzítette 1795-ös alkotmányában: „Ne tégy olyat mással, amit nem akarsz, hogy más tegyen meg veled; tégy mindig olyan jót másokkal, amit magad is szeretnél.”

Megtekintések száma: 526 | Hozzáadta:: buster | Címkék (kulcsszavak): terrorizmus, kizsákmányolás, párizs | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Ha szeretnél hozzászólni a témához, kérlek regisztrálj. Nem kerül semmibe, és csak pár perc az egész!
[ Regisztráció | Belépés ]