Főoldal » 2016 » Január » 27 » Taxi! Taxi!
7:56 PM
Taxi! Taxi!

Kis lábjegyzet a Taxisok harcához, avagy észrevételem az üggyel kapcsolatban, röviden és tömören. Ha a taxisok túl láttak volna az indulaton és az irigységen, akkor talán sikerült volna meglátniuk annak lehetőségét, hogy akár egységesen jobb feltételeket is kiharcolhattak volna a piacon résztvevő fuvarozóknak, vagyis maguknak és az Ubernek. Ehelyett sikerült a "dögölön meg a szomszéd tehene is" elv mentén egységesen rosszabb feltételeket kiharcolni! És ezt még sikerült azzal is űberelni (ha-ha!), hogy hatalmas, országos reklámot csináltak az Ubernek! Emellett még az is eszembe jutott, hogy ha már egységes szabályozásról beszélnek, akkor a TAXI is átvehetne az Ubertől valamit az egységesség jegyében, mégpedig a tökéletesen működő sofőr minősítési rendszert! Ezzel ugyanis az utasok minden egyes fuvar után értékelhetik az utazást, az autó tisztaságától kezdve, az udvariasságon át, egészen az útvonal betartásáig. Aki több rossz minősítést is kap, azt kizárják! Ezzel a módszerrel ki lehetne szűrni azokat a lehúzós hiénákat, akik pénzéhségükkel, kulturálatlan viselkedésükkel és agresszivitásukkal riasztják el a hazai és külföldi utasokat, nem kevés bevételtől fosztva meg ezzel saját társaságukat, és az országot is (gondolok itt a kiesett turisztikai bevételekre, mivel a rossz tapasztalatokkal hazaérkező vendég nem hogy nem fog ide visszajönni, de ráadásul még az ismerőseit is le fogja beszélni idelátogatási szándékukról). Nagyon ráférne a taxitársaságokra egy öntisztulási folyamat, mert a fejlődés elkerülhetetlen, és szerintem ezen múlik, hogy a taxi fennmarad-e, vagy köddé válik mint a konflisosok, tejesemberek, házgondnokok és egyéb a letűnt korokat idéző, ma már csak kevesek emlékében fennmaradó szakmák.

Megtekintések száma: 41 | Hozzáadta:: buster | Címkék (kulcsszavak): Uber, taxi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Ha szeretnél hozzászólni a témához, kérlek regisztrálj. Nem kerül semmibe, és csak pár perc az egész!
[ Regisztráció | Belépés ]