Egy éve már, hogy elzárva, korlátozva éljük mindennapjainkat. Egyre több ember feszült, ami érthető hiszen egyre többen vesztik el az állásukat, sajnos van aki rokonát, vagy barátját is veszítette már el. Egyre távolabb kerülünk egymástól, és egyre jobban záródik ránk ennek a láthatatlan cellának az ajtaja. És ott van még a totális bizonytalanság is, hogy minden oldalról más és más információ érkezik, így már teljes a zűrzavar, és ember legyen a talpán aki el tudja dönteni mi a helyes és mi nem, illetve mi igaz és mi nem. És sajnos megint az van, hogy a történelem ismétli önmagát, mert a vezetők nem képesek okulni, nem képesek megvizsgálni hogy az elődeink mit is csináltak hasonló esetben jól, vagy éppen rosszul.

A magyar sajtó még a legsúlyosabb időkben is ferdített, álhírekkel hülyítette az olvasókat. A kormány, a főváros és a közegészségügyi hatóságok képtelenek voltak az orvos és gyógyszerhiányon segíteni. A fejetlenség, a szervezetlenség hiánya is tetőzték a bajt. Írja ezt számtalan tanulmány az 1918-as magyarországi helyzetről, a spanyolnátha kezelésével kapcsolatban.

Ugyanakkor például 1918-ban a Colorado államban található Gunnison nevű kisváros hatékonyan tudta kezelni a pandémiát, az időben bevezetett és nagyon drasztikus karantén intézkedéseinek segítségével. Vagy említhetném hétszáz évvel ezelőtt Milánó esetét a pestissel, ahol szintén ugyan ez volt a helyzet.

Véleményem szerint, ha 2019-ben a járvány kitörésekor a világon mindenhol azonnali kijárási tilalmat rendeltek volna el egy hónapra (és persze teljes légzárlatot, a kereskedelmi és diplomáciai gépekre is!), akkor már nem lenne miről beszélnünk mert ott vágtuk volna el rögtön a terjedés útját.

Egy verset is írtam a helyzetről, ha gondoljátok olvassátok el. A címe: Egy éve már...