Országom

Drága hazám, mondd mi lett veled?

Szétszabdalt tested vérezni látom.

Határokba vész az igazság,

Kilencvenkilenc év rémálom!

Hol vagy turul? Jöjj, segíts most!

Te is így magamra hagytál?

Nincs már remény, mondd mit tegyek?

Tán fájdalmadba belehaltál?

De mit is remélsz? Mondd hát ki,

Te vitéz magyar legény!

Ha teljesedne az álom,

Nagy Magyarországgal mit kezdenél?

Kitennéd azt, ki idegen?

Elűzve nemzetek sorát?

Hisz országok születtek már ott,

Hol határaink vége állt.

Nem várhatsz tisztet, s elismerést,

Ha nem tisztelsz meg másokat.

Őrizd meg nemzeti értékeid,

De hagyd élni a másikat!

Tegyük hát félre sérelmeink

Mindegyik oldalon,

Nem utálhatjuk örökké egymást

Ez kinek jó, nem tudom…

Most már egyre kisebb a föld,

Meg kell, hogy férj rajta mától!

Nem civakodhatsz mint egy gyerek,

A játszóteret elvéve mástól.

Ne higgy a hamis mesélőknek,

Kik olyannak mondanak:

„Dögöljön meg a szomszéd tehene is”

Hazug, mocskos szavak!

Ezt sulykolta beléd minden elnyomód

Az évszázadok alatt,

Hogy megtörjék büszkeséged,

S elveszítsd igazi magyarságodat.

Vezetőink is megtehetnék

Ha már elénk állnak,

Hogy nem csak ígérgetnek,

Vagy épp nem sajnálkoznának.

Lelkesíteni kell a népet,

Akár csak Amerika:

„Yes we can! Yes we can!”

Ezt mondja Obama!

Ha ők olyan büszkék

A pár száz éves népükre,

Akkor mi miért ne lehetnénk

Az ezeregyszáz évünkre?

Nem mindig sírni kell

Távolba meredve,

Vizenyős tekintettel

Rosszra emlékezve.

Őseink, s nagyjaink listája nem csekély,

Emlékezzünk inkább rájuk.

Felidézve nagy tetteiket,

Hogy hasonulhassunk hozzájuk.

Őket kéne inkább

Méltón ünnepelni,

Mint a bulvár mocskában

Nyakig elmerülni.

Az igaz magyar nép ősi és bölcs.

Mint jó atya a gyermekeinek,

Még ha rosszat is tettek vele,

Más népeknek úgy bocsájtja meg.

S a határok majd meglásd

Akkor tűnnek el,

Mikor nemzet a nemzettel

Együtt ünnepel.

Magyarország akkor

Nagy lesz majd ismét,

A turulmadár büszkén viszi

Bölcs magyarok hírét.